Hoszting
Szerver elhelyezés
A szerver hoszting kifejezés szerver elhelyezést jelent. Szerver hoszting esetén egy vállalat vagy egy magánszemély a már megvásárolt, saját tulajdonában lévő szervert helyezi el egy egy adatközpontban, azaz kiszervezi a szerverekhez kapcsolódó költség- és munkaerő-igényes feladatokat. Ennek a szolgáltatásnak az igénybe vételének rengeteg előnye van, ezeket később összefoglaljuk, a teljesség igénye nélkül.
A szerver hoszting folyamata
A szerver hoszting folyamata úgy zajlik, hogy az adott vállalkozás vagy magánszemély vásárol egy saját szerver hardware-t és software-t, ezt átadja egy szerver hosztinggal foglalkozó cégnek, aki felinstallálja a szervert egy jól felszerelt adatközpontban, ahol folyamatosan biztosítani tudnak olyan dolgokat, amiket egy szerver működéséhez egy vállalkozás vagy egy magánszemély nehezen tudna biztosítani. Ilyenek például: a megfelelő áramellátás, a redundáns adatkezelés, a nagy sebességű internet kapcsolat, a tiszta, por- és páramentes mentes környezet és a megfelelő hőmérsékletet is. Az adatközpontokban egyidejűleg akár több száz szerver is megtalálható, amik megosztják egymás között az erőforrásaikat, amit aztán az egyes ügyfelek rendelkezésére bocsátanak.
Az ügyfél a havi, vagy éves díj befizetésével mentesíti magát az olyan problémáktól, mint a szerver folyamatos fizikai karbantartása, a szervert felügyelő, magas szakképzettségű alkalmazottak bérköltsége, az óriási áramszámla, vagy az áramkimaradás. A legtöbb esetben az ügyfél a rendelkezésére álló sávszélesség után fizet havi, vagy éves díjat. Amennyiben a cégnek nagyobb sávszélességre van szüksége a zavartalan működéshez, úgy a díjak is ennek arányában fognak növekedni.
Az adott szolgáltatótól függ, hogy a hoszting szolgáltatása esetén a szerveren futó programok is a szerver tulajdonosáé – azaz a software karbantartása az ügyfél felelőssége marad e – vagy havi díjért azt is bérli.
A szerver hoszting előnyei:
- Alacsonyabbak a szerver üzemeltetési költségei, mintha azt irodájából üzemeltetné.
- A szerver elhelyezésének havidíja már tartalmazza a karbantartási költségeket is.
- Nincs szerver leállás, mert egy esetleges meghibásodás esetén a szervizelést azonnal elvégzi a szolgáltató cég.
- Nincs adatvesztés, hiszen folyamatosan biztonsági mentés készül a szerveren tárolt adatokról.
- Nem kell tartani áramszünettől és természeti katasztrófáktól, hiszen az adatközpont, ahol elhelyezik a szervereket komoly biztonsági berendezésekkel és 24 órás felügyelet alatt áll.
- A szervert a tulajdonos úgynevezett távoli konzollal bármikor elérheti, így nem kell befáradnia a szerver terembe egy operációs rendszer telepítéséhez, vagy olyan BIOS / DOS stb. munkálathoz, ami egyébként webről nem végezhető el.
Szerver hoszting tippek, javaslatok
Mi az Invitel Zrt szerver hoszting szolgáltatását ajánljuk!
A szerver elhelyezésről más megfogalmazásban:
A szerver hsozting (hosting) szolgáltatás magyarul szerver elhelyezést jelent.
Server Hosting
A server hosting, azaz szerver elhelyezés lényege, hogy valaki a saját tulajdonába lévő szervert helyezi el egy adatközpontban.
(A datacenterről (adatközpontról további információk találhatóak ezen a linken.))
Számos előnye van annak, hogy ne egy irodában, otthon vagy a munkahelyen legyen elhelyezve a szerver.
Az első és legkézenfekvőbb az az üzemeltetési költség. A szerver folyamatos áramellátása sokkal olcsóbb egy adatközpontban.
Emellett folyamatosnak kell lennie az áramellátásnak. (Egy szünetmentes tápegységgel csak rövid ideig lehet biztosítani az áramot egy esetleges áramszünet esetében. A datacenterben viszont dízel generátorok biztosítják az áramellátást az elektromos áramkimaradás esetén.)
Szintén fontos a túláram, túlfeszültség védelem. Egy vihar esetében könnyen belecsaphat a villám egy épületbe, ezzel tönkre téve az elektromos berendezéseket.
Bármilyen szerver meghibásodás esetén egy irodában vagy otthon tárolt szerver esetén nem megoldott az adatmentés, az adatok visszaállítása. A Datacenterben való szerver hoszting-nál folyamatos az adatmentés, így nem vesznek el az adatok.
Nem utolsó szempont a zaj sem amit egy nagyteljesítményű szerver kelt.
A szerver elhelyezésnél egy adatközpontban ideálisak a körülmények a szerver tárolásra. Pormentes, folyamatos a szerver hűtés, folymatos az áramellátás, megoldott a túláram és túlfeszültség védelem. Tűz esetén nem porral oltóval, hanem speciális halonnal oltóval oltják el a tüzet, hogy ne károsodjon a szerver. Fegyveres őrök őrzik folyamatosan az objektumot. A datacenterben választhat egy teljesen lezárt területet is szerverének, ahova csak Ön vagy meghatalmazottja léphet be.
A szerver elhelyezéshez, hosztinghoz igény szerint fix IP-címet, domain-név regisztrációt és karbantartást, illetve más kiegészítő szolgáltatásokat (pl.:SSL tanusítványt) is biztosítanak.